Oldalak

kedd, október 25, 2016

Ó, az a csodás gesztenyés desszert a Budapest Airport TA.SH.BA éttermében!


Rengeteget utazom, nincs hónap, amikor ne fordulnék meg a Ferihegyi reptéren. A Budapest Airport az elmúlt években rengeteget fejlődött, kifejezetten szeretem. Mivel gyakran tartózkodom ott, megvannak a kedvenc helyeim, repülés előtti rítusaim (kávé, újságvásárlás, stb.). Olyan utazó vagyok, aki inkább kint ücsörög akár egy órát is, minthogy stresszelni kelljen. Szeretem azt a boarding előtti fél órát, amikor még leülök, elküdöm az utolsó e-maileket, megiszom egy capuccinót, és ráhangolódom az utazásra. 


A TASHBA étterembe szinte beleütközik az ember, pont a duty free bolt kijáratával szemben található, nekem eddig mégis valahogy elkerülte a figyelmemet, mindig automatikusan indultam az megszokott kávézóm felé. A múlt heti bemutatkozó rendezvény azonban nagy kedvet csinált hozzá, hogy ide is betérjek majd. Kiderült, hogy mindent, de mindent házilag készítenek, még a szendvicsekbe kerülő pesztót, sőt a salátára locsolt gránátalmaszirupot is. Leglelkesebb azonban a zseniális gesztenyés desszert miatt vagyok, amit Louis séf fejlesztett ki, kifejezetten a magyar reptérre, hamarosan étlapra is kerül, csak ajánlani tudom. A gesztenye hat különböző módon szerepel benne, és szuper, alig várom, hogy felkerüljön a menüre.

A TASHBA  étterem közleménye szerint:

“Különleges étterem-koncepcióval bővült a 2.Terminál éttermeinek köre. A SkyCourt-ban nyílt meg a tengerparti bárok stílusát idéző TASHBA étterem, ahol tapas és sushi válogatásokkal, gourmet szendvicsekkel, salátákkal és süteményekkel várják az utazókat. A prémium minőségű alapanyagok, a világ különböző tájai ihlette ízvilág és az étterem egyedi kialakítása mind azt a célt szolgálják, hogy az utazók azt érezzék, a pihenés, a nyaralás már a repülőtéren elkezdődött.

A TA.SH.BA neve a TA.pas, suSH.i és BA.r szavakból származik, amelyek az étterem étlapjának fő fogásai. A vendégek számos tapas és sushi közül választhatnak, amelyek mindegyikét a legkiválóbb minőségű, jelentős részben magyar alapanyagokból állítják össze.

Christos Orthodoxou, az éttermet üzemeltető SSP Hungary Kft. régióvezetője szerint ezek az ételek kiváló alternatívák egy repülős utazás előtt: „Tapasztalatból tudjuk, hogy az utazók könnyű ugyanakkor tápláló fogásokat keresnek a repülés előtt. A célunk a fogások megalkotásakor az volt, hogy a vendégeket az ízekkel képzeletben egy-egy távoli országba kalauzoljuk el. Éttermünk ugyanakkor nyugodt, kényelmes környezetet biztosít, így egy-egy üzleti út előtt kiváló lehetőség a prezentációra való felkészüléshez vagy egy megbeszéléshez.”

Az étlapról nem hiányoznak a gourmet szendvicsek, saláták és sütemények, az árképzés pedig megfelel más nemzetközi repülőterek hasonló éttermei árazásának, így bárki megtalálhatja az ízlésének és pénztárcájának megfelelő fogást. A TASHBA a hét minden napján, reggel 04:30 és este 21:00 óra között várja az utasokat. További információ a Budapest Airport étterem és üzletválasztékáról: www.bud.hu


(X)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.