Vasárnap délelőtt, lassan ébredezik a város, a Tűzoltó utcai kézműves söröző udvarán azonban már korán reggel nagy az izgalom. Már szeletelik a hagymát és a paprikát a jótékonysági lecsóhoz, amit majd rászorulóknak osztanak szét. A debütáló közösségi piacra érkezett árusok gondosan elrendezik portékájukat: Gyöngyöspatáról mézédes málna és érett kajszibarack, Nagykátáról patisszon, újhagyma, világbajnok, extraropogós kovászos uborka és zsenge, néhány centis bébicékla jött. Egyel odébb francia briós, mellette mindenmentes, nyers desszertek, a következő standon házi mustárok, szörpök.
A közönség is egyre több és élénkebb, remek aláfestés az élőben játszott Django Reinhardt-i manouche swing is. A legnagyobb durranás azonban a csúcsminőségű, séfek által kultivált, szabadtartású, feketelábú beregi csirke Tiszakerecsenyről. Ebből készült az alább ajánlott sült csirke. Elsőre úgy tűnik, mintha téli fogással lenne dolgunk, a hús mellett azonban a legzsengébb nyári céklák és hagymák sülnek. A cékla leveléből fokhagymás, joghurtos salátát készíthetünk, az így fog kinézni:
Új, hangulatos, termelői, közösségi piac minden vasárnap délelőtt az Élesztőházban, Pancs gasztroplacc néven, én nagyon szerettem!
Új, hangulatos, termelői, közösségi piac minden vasárnap délelőtt az Élesztőházban, Pancs gasztroplacc néven, én nagyon szerettem!
Egyben sült csirke nyári céklákkal
Hozzávalók (2-4 adag)
Egy 1,2 kg-os tanyasi csirke, pl. Alemitta
1 teáskanál só
2 gerezd citrom
4 gerezd fokhagyma
1 fej hagyma
6 dkg puha vaj
1 kávéskanál jófajta currypor
1 kg zsenge cékla, vegyesen (pl. Gogolák Renitől)
(sárga, csíkos, bordó)
1 fej fokhagyma, gerezdekre szedve
4 fej új, lila főzőhagyma
2 evőkanál olívaolaj
A csirkét legalább egy órával sütés előtt vegyük ki a hűtőből. A sütőt előmelegítjük 200C fokra. A húst konyhai papírtörlővel alaposan leszárítgatjuk, majd kívül, belül, egyenletesen megsózzuk. A belsejébe helyezzük a két gerezd citromot, a négy gerezd fokhagymát (nem szükséges meghámozni), és a hagymát, amit előtte négy cikkbe vágtunk. A csirke lábát konyhai zsinórral összekötjük. Az ujjunkkal óvatosan kissé fellazítjuk a bőrét, és alá is kenünk a vajból. A többi vajjal egyenletesen bekenjük a csirkét, mindenhol, a hajlatokban is (combja alatt) alaposan belemasszírozzuk. Meghintjük a curryporral. Egy sütőpapírral borított tepsire helyezzük, először mellével lefelé. A sütési idő összesen 20 perc/fél kiló+ fél óra, azaz egy 1,2 kg-os csirkénél összesen egy óra húsz perc, ami a csirke minőségétől függően lehet valamelyest kevesebb is. A csirkét először 40 percig sütjük. Miközben sül, előkészítjük a zöldségeket: a bébicéklákat meghámozzuk, de a szárából hagyhatunk rajta valamennyit. Az aprószemű céklákat egészben hagyjuk, a nagyobbakat félbe, vagy negyedkbe vágjuk. 40 perc után kivesszük a sütőből a csirkét, és kesztyű, vagy húsfogó segítségével megfordítjuk, úgy, hogy most a melle kerüljön felülre. Köré helyezzük a céklákat, a fokhagymagerezdeket (nem kell meghámozni), és a cikkekre vágott hagymákat. Összeforgatjuk a csirke kisült zsírjával, ha szükséges plusz olívaolajat locsolunk rá, megsózzuk. Visszatesszük a sütőbe, és további 30-40 perc alatt készre sütjük.
Pár szót a salátáról? A képről tűnik, mintha a török joghurtos spenót módjára készülne, vagy nyers a céklalevél?
VálaszTörlésthats great and delicious food, you;re such a great chef
VálaszTörlés